Régóta ismert, hogy az állatcsoportokban létezik hierarchia. Az emlősöknél többnyire egy domináns hím a vezér, aki testi erejével uralkodik a többieken. Az embercsoportoknál lehet más a helyzet, itt a tudás is lehet mértékadó a hierarchia kialakításában. A magyar kutatók által vizsgált postagalambok előtt az a feladat áll, hogy lehetőleg minél hamarabb és/vagy a legrövidebb úton érkezzenek haza. Ma még nem teljesen tisztázott, mi segíti őket az orientációban. „A korábbi kutatások szerint a galambok nem rendelkeznek abszolút pontos iránytűvel, hanem sokkal inkább egy komplex, több komponensből álló információs bázisra támaszkodnak, amikor a hazafelé vezető útvonalat kiválasztják: érzékelik a Föld mágneses terét, de ismerik a tájegységek főbb vizuális, sőt (madaraknál ritkán használt) szaglószervükkel is érzékelhető jellegzetességeit. Egyenként repülve előfordul, hogy eltévednek, és esetenként igen kacskaringós útvonalon érkeznek a galambdúcba. Csoportos hazaérkezésük azonban sokkal hatékonyabb” – mondja Vicsek akadémikus. Érdekes jelenséget mutat a csapatviselkedésben a szemek szerepe.
A madarak szemei a fejük oldalán helyezkednek el. Az orientációban egy különös hatást tártak fel a kutatók. Amikor csapatban hazatérnek, akkor minél több időt tölt egy galamb egy adott társ mögött, annál valószínűbb, hogy ennek a partnernek a jobb oldalán repül, vagyis az ő helyzetét elsősorban a bal szemével érzékeli. A madarak a jobb szemükkel (és így a bal agyféltekéjükkel) érzékelik a nagyléptékű, térbeli helyzeteket, míg a magyar kutatók adatai azt bizonyítják, hogy ha a madarak egy adott társat elsődlegesen a bal szemükkel érzékelnek, akkor gyorsabban és erőteljesebben reagálnak annak mozdulataira, vagyis a társas lét információit alapvetően bal szemmel és jobb féltekével dolgozzák föl.
A hierarchia szempontjából azonban talán a legizgalmasabbnak a kutatók kontrollkísérlete bizonyult. Ebben a galambokat egyenként reptették haza. Többnyire nem azonos útvonalon érkeztek, volt, aki ügyesebbnek bizonyult, és a legrövidebb úton jött meg, és volt, aki tévelygett. Akadt köztük egy már tapasztaltabb, ügyesebben tájékozódó, aki a dúc közelében meglehetősen gyengének, sutábban mozgónak látszott, a dominancia hierarchiában akár háttérbe is szorult. Ám az útvonal-meghatározásban ő bizonyult a legügyesebbnek, és a csapatrepüléskor őt követték a többiek, vagyis itt egy tudáshierarchia alakult ki. Ezt a jelenséget először Vicsekék figyelték meg, és írták le.
Minden galamb egyenlő…, de vannak egyenlőbbek
A kicsiny, 16 gramm súlyú (ez a galambok súlyának alig 3–4 százaléka) vevőkkel felszerelt madarakkal háromféle vizsgálatot végeztek a kutatók. Tizenegy esetben mintegy 12 percig szabadon repülhettek a dúc körül, négy alkalommal csapatban egyszerre engedték föl őket, ekkor körülbelül 15 kilométer távolságból repültek haza, végül pedig a korábbi reptetési helyszíntől mintegy 600 méterre egyenként küldték őket vissza. Az esetek többségében a csapatot tíz vagy kilenc madár alkotta. Az összesen 32 órányi repülés folyamán a műholdas rendszertől 580 ezer adatpontot sikerült begyűjteni. A kutatók ezek alapján a sebességértékeket elemezték, mivel egyrészt így pontosabb adatokhoz jutottak, mint a helyzetadatok alapján, másrészt pedig az irányeltéréseket, változásokat is jobban meg tudták állapítani általuk. A kiértékelésekből kiderült, hogy a galambok a repülés során folyamatosan, de különböző mértékig másolták néhány társuk irányvételi viselkedését, és hogy a rajban jelentős mértékű hierarchikus hálózat, tehát egy „vezérek-alvezérek-követők” kapcsolatrendszer uralkodik....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése