1976-ban Janssenék egyik legsikeresebb periódusában nem sok ember számára volt kérdés, hogy ha gyors galambra akar szert tenni, akkor kinél kell keresni. Így tette ezt Schacrlacckcns is aki ebben az évben vásárolt néhány tojást a Janssen testvérektől. Hogy döntése nem volt elhibázott, azt a NL76-608960 tojó bizonyította számára. Kétségtelen, ez a galamb bázisgalambbá nőtte ki magát. Két unokája három országos első dijat repült Orleansból és még számtalan fontos élhelyezést.
Schaerlaeckens a legtöbb bajnokhoz hasonlóan soha nem elégedett. Tapasztalata szerint a legjobb galambok keresztezésből származnak. Ennek okán nem fél új akár teljesen más családból eredő galambok behozatalától. Szinte minden második évben kiválaszt magának egy kicsi állománnyal rendelkező élversenyzőt, ahonnan közvetlen a legjobb galambok alól hoz utódot. Kiszemeltjei általában külföldön még nem ismertek, ezét Ad-nak relatíve könnyű dolga van az alapanyag beszerzésekor. Általában a vevö nagyon jól járhat az üzlettel, hiszen ahová Schaerlaeckens elmegy galambot venni, az a hely nemsokára a német sporttársak által sűrűn látogatott lesz...
Ad Schaerlaeckens nem tartozik a sok galambot tartó tenyésztők közé igy a legtöbb élversenyzőhöz hasonlóan ő is totál özvegységben versenyzik. Erről egy kicsit bővebben Schaerlaeckens mesél: ..Abszolút nem tartom fontosnak, hogy ki milyen módszert alkalmaz. Szerintem a legfontosabb a jó galamb. Minden más dolog mellékes. Nem szoktam ház körül hajtani sem a himekel sem a tojókat. Más ismerőseim, mint pl. Koopman, Vcrkerk, Sängers, erőltetik a ház körüli hosszan tarló röptetést és ők is jól versenyeznek. Az ok talán az, hogy ök a hosszú távokon is eredményesen akarnak szerepelni, míg én csak a rövid, középtávokon versenyzem. A tojóknál amúgy sincs semmi szükség az erőltetett ház körüli tréningre, hiszen előfordul, hogy a délelőtti reptetés során akár három órát is a levegőben tartózkodnak. Régen este engedtem ki repülni a tojókat, de többször is előfordult, hogy nem ültek be sötétedés előtt, és egy-egy jó galambom néha el is tűnt. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy csak reggel fogom kiengedni őket. Sok olyan ismerősöm van akiknél nem igazán akarak repülni a tojók és mégis eredményesek. Ez a szép ebben a sportban. Sokan sokféleképpen csinálják és mégis sikeresek tudnak lenni. Nagyon sok felkészítési módszerről mesélik el a legapróbb részleteket is. Nekem így jó néhányat már én is kipróbáltam, de nincs olyan, hogy „a legjobb". Legutóbb például 2005-ben a tojókat fészekbe zárva tartottam, mig 2006-ban szabadon lehettek a dúcban, de eredményességüket tekintve semmi különbséget nem vettem észre. A galambok mentális és fizikai állapotában semmi különbség nem mutatkozott, nem tojtak le sűrűbben és ugyanúgy tréningeztek a ház körül is. Egy-egy nehezebbnek tűnö verseny bekosarazása előtt, nem szoktam megmutatni a galambokat egymásnak, inkább egy nappal korában 3-4 óra hosszára összeengedem, majd sötétedéskor szétszedem őket. Így másnap teljes nyugalomban kerülnek a szállító autóba. Ez szerintem különösen fontos nagy melegben.Amikor hazaérkeznek akkor egészen naplementéig együtt szoktam hagyni a párokat, ilyenkor a dúcrések között minden térelválasztó ajtó nyitva van, akárcsak a fészekfülke ami teljes nyitott állásban van, igy a hazaérkező galambokat a korlátlan dúcon belüli szabadság várja.
Nem vagyok a túlzott higiénia híve, ezért nem is viszem túlzásba a takarítást, ellenben a dúcom úgy van kialakítva, hogy a galambok ne érintkezzenek a széklettel. A galambházban a padlón műanyagból készüli rács van ami alá macska almot szórok, igy az segít a túl magas páratartalom elkerülésében, valamint a finom por egy részét is megköti. Ezt évente csak egyszer szoktam kitakarítani, mert nem látom szükségesnek, hogy sűrűbben tegyem. A fészekrendszer alatti motoros, szalagos rendszer a legnehezebb napi munkától is megkímél, így a galambházba lépve minden időmet a galambok megfígyélésének tudom szentelni. A takarmányuk egész évben ugyanaz, nem szoktam váltogatni. A Teurlings nevű cég kívánságom alapján összeállított egy keveréket, amit az én nevem égisze alatt forgalomba is hoztak, természetesen én is ezt etetem. Érkezéskor mindig annyit esznek amennyit akarnak, majd az ezt követő két-három napban egy picit éhesen tartom őket, hogy a bekosarazás előtti utolsó két napon megint sokat egyenek. Az a meglátásom, hogy ha túl sokat kapnak hétfőn és kedden, akkor nem fognak eleget enni csütörtökön és pénteken, aminek az lesz a következménye, hogy nem képes tartós forma kialakulni. A mogyorót előszeretettel használom csemegeként, úgy a fiatal, mint az öreg galamboknál. Mindig az esti etetés után adok nekik, de arra figyelni szoktam, hogy fejenként 4-5 szemnél többet ne kapjanak.A tréningek alkalmával mielőtt hazaérkeznek a galambok, mindig teszek néhány szem mogyorót a bejáróra is. Ezt megszokván a galambok ahogy meglátják a bejárót, úgy vágódnak le a levegőből a finomságra, mint a vándorsólyom a kiszemelt prédájára. Antibiotikumos kezelést nem szeretek alkalmazni. Az én dúcomban olyan, hogy fiatalok betegsége nem ismert fogalom. Számomra nagyon fontos, hogy megfelelő immunrendszere legyen a galambjaimnak, ezért nincsenek vak kezelések, de még salmonella ellen sem oltom őket."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése